Így született az Osztálykirándulás.hu
Így született az Osztálykirándulás.hu
Id. Várnai Péter vagyok, az Osztálykirándulás.hu alapítója és jelenlegi szakmai vezetője. Röviden szeretném bemutatni magamat, az életutamat, azt, hogy hogyan is lettem testnevelő tanárból egy országosan működő cég vezetője.
Szeretném, hogy megismerd csapatunk motivációját, misszióját és azt, hogy milyen célt szolgálunk nap mint nap. A gondolataimat több részre bontottam a könnyebb olvashatóság érdekében.
Minden így kezdődött
A történetünk egészen 1992-ig nyúlik vissza. A kisebbik fiam kilenc hónapos volt, amikor láttam a tv-ben egy Budapesten készített kisfilmet a babaúszásról. Ekkor még testnevelés szakos pedagógusként tevékenykedtem az Energetikai Szakképzési Intézetnél Pakson.
Kinyomoztam a helyszínt és elkezdtem betanulni – Karsai Ferenc aktív segítségével, aki mellesleg a rendezvényszervezés rejtelmeire is megtanított – a közismerten jó hatásairól ismert babaúszás oktatását.
Mivel akkor még Pakson laktunk, úgy gondoltam, hogy első vidékiként ezt a csodás programot itt is beindíthatnánk.
Pár hónap alatt mindent megszerveztem és nagyon gyorsan kiderült, hogy működik, van érzékem az ilyesmihez. Paks után pillanatok alatt beindult Szekszárdon is a babaúszás, továbbá bevezettük a differenciált úszásoktatást, amely a különböző tudásszinteknek megfelelő módszert jelenti.
Cégalapítás
Ezután céget alapítottunk a feleségemmel Katussal, és megépítettünk a paksi városi strand hétezer négyzetméteres területén egy mozgásparkot strandfoci, strandröplabda és lábtenisz pályákkal, valamint akkor még egyedinek számító croquett-, bocsa- és petanque pályákat.
Kitaláltuk és megszerveztük az ország akkor legnagyobb és máig működő BM sportrendezvényeit, az „Atomzsaru” és a „Tűzkakas” néven futó, országos rendőr és tűzoltó strandfoci bajnokságokat.
Pécs
Amikor megtudtam, hogy Pécsett új uszoda épül, tizenhat nap leforgása alatt döntöttem, átadtunk, lezártunk mindent Pakson és költöztünk.
Pécsett teljesen a nulláról kezdtük és másfél hónap alatt megtöltöttük csoportokkal a Hullámfürdőt. Babaúszást, úszásoktatást, úszóedzést, aqua-joggingot, szinkronúszást, víz alatti korongozást, vízi kosárlabdát szerveztünk, és honosítottunk meg Pécsett tizenhárom oktatóval.
Osztálykirándulás.hu
A baráti körünknek mindig én szerveztem a kirándulásokat és pedagógusként, osztályfőnökként pedig ismertem a gyerekeket, akikkel mindig gyorsan ki tudtam alakítani a közös hangot.
Amikor az uszodában szinte minden célunkat elértük gondoltam egyet, és meghirdettük a pécsi iskolákban az első komplett osztálykirándulás programunkat. Meglepetésemre már ekkor összejött számos megrendelő csoport. Ezután elkezdtünk országosan is építkezni, megvásároltuk az osztalykirandulas.hu domain nevet és elindult a nagyléptékű fejlesztés.
A jó csapat a siker egyik legfontosabb alapköve. Ez garantálhatja, hogy újra és újra szívesen válasszanak minket a megrendelőink. Sokrétű, hatalmas eszközparkkal rendelkezünk, ekkora szabadidős eszközrendszere talán nincs is másnak az országban. Így bőven akad változatos szabadidő eltöltési lehetőség több napra vagy akár még a következő évre is.